Tanári pályám során az elsődleges célom, hogy megszerettessem a diákjaimmal a tárgyaimat, hogy megmutathassam nekik, hogy milyen sokrétű és szerteágazó lehet egy tantárgy tudományterülete. Át szeretném adni ezt az érzést, amit annak idején én is megkaptam a tanáraimtól. Ezen túl szeretnék rámutatni a tantárgyak közti kapcsolatokra is, ezzel elérni, hogy egy természettudományos beállítottságú diák is érdeklődjön a humán tudományok felé, és fordítva, egy humán érdeklődésű diák meglássa a természettudományok szépséget.
Angoltanárként a fő célom az, hogy a diák megszeresse a nyelvet, és hogy ne teherként tanulja azt. Élvezze az órákat, és a nyelvre úgy tekintsen, mint lehetőség, ami a hátralévő életét végigkíséri, és amivel rengeteg további nyeresége lehet (egyetem, tudományos élet, munkalehetőségek). Merjen megszólalni a diák angolul és küzdje le annak a félelmét, hogy tökéletes nyelvtudás nélkül nem lehet megszólalni. Mindezek mellett szeretném megmutatni az angol kultúra szépségeit és sokszínűségét. Ugyan az iskolákban elvárás a brit angol tanítása, rá szeretnék mutatni az amerikai angol (mint nyelv és mint kultúra) sajátosságaira is, és a lehetőségekhez mérten a többi angol nyelvű nép kultúráját is be szeretném mutatni (pl. Kanada és Ausztrália). Ezzel szeretném fejleszteni a diákok elfogadóképességét más kultúrák iránt, hiszen ha ismeri annak a hátterét, hogy egy másik ember miért viselkedik úgy, ahogy, akkor elfogadóbb lehet feléjük.
Kémiatanárként is rá szeretnék mutatni a kémiában rejlő szépségekre, hiszen a körülöttünk lévő világ is tele van kémiával, amiket akár otthon is meg lehet figyelni (gondoljunk akár a konyhai folyamatokra). Ez nehéz, hiszen saját tapasztalataim szerint a legtöbb diák azért nem szereti ezt a tudományterületet, mert valamilyen negatív benyomás érte őket a tárgy tanulása során; ez lehet egy nagyon szigorú, vagy egy rosszul magyarázó tanár, negatív előítélet a tárgy felé, motiválatlanság, vagy akár félelem. Azt viszont el kell fogadnom, hogy nem minden diák fogja szeretni a tárgyat, így náluk elsősorban azt szeretném elérni (akárcsak a többi diákomnál), hogy a kapott kémiatudásukkal két lábbal járjanak a földön: ne tudják őket becsapni a különböző áltermészettudományos hírek és termékek, átlássák ezeknek a hátterét, és tudják, miben nem szabad hinniük és miben nem.
Mindezek tanítása és elérése nagy kihívás, és nyilván nem létezik egységes és univerzális megoldási módszer, amit legjobbnak nevezhetünk. Minden oktatási módszernek megvan a sajátossága ami sugallja, melyik anyagrésznél kell használni. Meggyőződésem, ahogy az talán a fentiekből is látszik, hogy egy diák akkor tud jól tanulni, ha érdeklődik a tárgy iránt. Ha nincs motiváció, akkor a diák még ha meg is tanulja a kért anyagokat, nem fogja tudni, sőt, egy idő után el is felejti teljesen a tanultakat. Így tanárként az egyik legnagyobb kihívásom érdekes és motiváló órák tartása, hogy fenn tartsam a diákok figyelmét és érdeklődését, és mindezek mellett olyan órák tartása a megfelelő gyakorlatokkal és módszerekkel, amik eredményessé teszik a tanítást.
- A behavourista megközelítés szerint a sikeres tanítás kulcsa a gyakorlás. Ezt én is belátom, mivel vannak olyan anyagrészek, amik csak gyakorlás útján rögzülnek a diákokban: az angol -s rag az igék végén egyes szám 3. személy esetén, vagy a kémiai egyenletek rendezése oxidációs számok segítségével. A lehetőségekhez mérten szeretnék gyakorolni a diákokkal, hogy legyenek jártasak a hasonló problémák leküzdésében.
- A kognitív megközelítés alapján próbálnék olyan példákat hozni, amik segítik az adott tudás rögzülését az órán. Angol nyelv esetén ehhez nagyon hasznos megoldás a szavak tanulása kontextusban (pl. párbeszédekkel) illetve csokrokban. Fontos, hogy a diák tudja, hogy az adott szó milyen környezetben fordulhat elő, már csak azért is, mert egy szónak más lehet a jelentése más szövegkörnyezetben (pl. lead mint “ólom” vagy mint “vezetni”). Kémiánál ez elsősorban több kísérlet bemutatását és elvégzését jelenti, hiszen ha a diák maga végezheti el a kísérletet, akkor jobban is fog rá emlékezni.
- A konstruktivista tanuláselmélet alapján az anyagrészeket igyekszem a diákok előzetes tudásához kötni, hiszen ha van egy jó kiindulási tudása a diáknak, arra sokkal könnyebb építeni (viszont a gondok ott kezdődnek, ha ezek az alapok nem biztosak). Szerintem az angol nyelv nyelvtani része tipikusan ilyen vonalon épül fel: az egyes nyelvtani egységeket általában darabokban tanulják a diákok, viszont az új egységeknél elvárás, hogy a korábbi ismereteket tudja már, hiszen azokhoz jöhetnek újabb, vagy pontosabb dolgok. Kémiánál ez elsősorban akkor lehet hasznos, ha a diákok előzetes (és akár téves) tudására vagyunk kíváncsiak, és ezt szeretnénk felmérni. A kapott információk alapján tudni fogjuk, hogy mikre építhetünk, mik azok az elemek, amik segíteni fogják az új anyag elsajátítását; például az égés esetén feltérképezzük, mit tudnak róla, és így elindulhatunk az égés feltételeinek megvitatásához.
- A konnektivizmus számomra még nagy kihívást jelent, mivel ezzel az oktatási módszerrel még nem találkoztam. Itt elsősorban a 21. századi technológia adta lehetőségeket szeretném kihasználni, hiszen a 21. századi diákoknak már természetes az új, modern eszközök használata.
Ha ezeket a technológia adta lehetőségeket kihasználjuk, akkor az több szempontból is színvonalasabb órákat tudunk tartani. Ehhez lazítani kell a régi, merev szabályokból, így például engedni fogom a diákjaimnak, hogy bizonyos mértékig használhatják a telefonjaikat órán, hiszen ezzel a tanulásukat is segíthetjük. Angol óra esetén például szótárhasználatra, vagy adott témához kötődő érdekességek keresésére használhatnák a telefonjaikat, míg kémiánál felvehetik a kísérleteket, hogy otthon visszanézhessék, és az alapján is tanulhassanak. Ugyancsak segíti a tanulást az IKT-s eszközök használata, viszont figyelembe kell venni, hogy néha a hagyományos módszerek a jobbak — egyensúlyt kell tartani a két oldal között.
Mindezek mellett ugyanolyan fontos az is, hogy megteremtsük a diákok számára a legkedvezőbb tanulási környezetet, hiszen egy megfelelő környezet arra ösztönözheti a gyereket, hogy szívesen járjon iskolába, örömmel menjen be órára, és élvezettel tanuljon. Ez első körben az osztályteremben valósulhat meg, amire osztályfőnökként nagy hangsúlyt kell fektetnem. Ha a diákok be tudják rendezni a saját kedvükre a termüket és ki is tudják dekorálni, akkor oda szívesebben fognak járni, hiszen érzi, hogy fontos neki a helyszín, és ezzel megadják az osztályra jellemző személyiséget, ami megkülönbözteti őket a többi osztálytól. Szaktanterem esetén nehezebb megteremteni a megfelelő tanulási környezetet, de ha ide is be lehet vinni a diákok munkáit, akkor láthatják, hogy ők is fontosak az iskola életében.
Végezetül az értékelésről, ami egy nagyon kényes téma mind a tanárok mind a diákok részéről. Akkor jó egy diák értékelése, ha figyelembe veszi az egyéni fejlődést: honnan indultunk, milyen utat jártunk be, mennyi munkát fektettünk bele fejlődésbe, és így hova jutottunk el. Viszont ezeket nehéz egy jegybe belesűríteni, így igyekszem a diákjaimnak a jegy mellé személyre szóló visszajelzéseket adni, ami árnyalja a kapott jegy értékét.
Mindezek megvalósítása nagy feladat, viszont hiszem, hogy tanárként mi is tanulunk, akárcsak a diákok, így még ha apró lépésekkel is, de szeretnék haladni az itt kitűzött céljaim felé úgy, ebben a diákjaim is részt vehessenek mint partnerek.
ChemLand 