Barabás Gergő vagyok, osztatlan tanárszakos hallgató angol-kémia szakpárosítással.

DSC_01991995. október 31-én születtem Nagykanizsán, és itt jártam általános és középiskolába is. 2002 és 2010 között a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola padjait koptattam, majd 2014-ben végeztem a Batthyány Lajos Gimnázium reál (természettudományos) tagozatán. Ugyanebben az évben felvételt nyertem az Eötvös Loránd Tudományegyetemre. Ugyancsak ebben az évben sikeresen felvételiztem az ELTE egyik szakkollégiumába, az Eötvös József Collegiumba, ahol azóta is bentlakó tag vagyok. Felvételemtől kezdve a Collegiumban tagja vagyok az Angol-Amerikai műhelynek és a Biológia-Kémia műhelynek, továbbá a Választmány Kommunikációs Bizottságának. A 2017/2018-as tanévben a Választmány Tudományos Bizottságának elnöke voltam.

2016 februárjától óraadó tanárként dolgozom a BMSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakgimnáziumában, valamint a 2016/2017-es tanévben gyakornokként segédkeztem az Angol-Amerikai Intézet Angol Nyelvészeti Tanszékén. Ezt követően a 2017/2018-as tanév őszi félévében a Kémiai Intézet Demonstrátori Programján belül demonstrátorként tevékenykedtem.

Közéleti és szakmai programok szervezésében is részt veszek. 2014 óta a Kémia szekció egyik szervezője vagyok az Eötvös Természettudományos Táborban, 2017-től pedig a szekció vezetője lettem. 2015-től kezdve minden évben részt vettem a Kutatók Éjszakája programjának szervezésében és lebonyolításában a Kémiai Intézetnél. Ezen kívül 2017-ben és 2018-ban előadtam a Tehetségtábor Angol szekciójában is.

Szakomon belül több terület is érdekel. Kémián belül érdekel a szervetlen és a klasszikus analitikai kémia, valamint a kémiatanítás módszertana angol nyelvterületeken, utóbbival próbálok a két szakom között kapcsolatot kialakítani. Angolon belül a nyelvészet köt le, azon belül is a hangtan, a dialektológia, valamint a nyelvtörténet. Tanárként egyik célom érdeklődési területemmel megmutatni a diákjaimnak, hogy egy adott tárgy milyen sokszínű és mennyi lehetőség rejlik bennük (részletesebben lásd Tanári filozófia).

Szakomhoz híven szeretek nyelveket tanulni: angol felsőfokú nyelvvizsgámon túl rendelkezem egy német és egy olasz középfokúval is. Szívesen olvasok, elsősorban ifjúsági, young adult és fantasztikus könyveket, de a krimi és a kevésbé romantikus művek is le tudnak kötni. Szeretek sorozatokat és filmeket nézni, főleg a krimik, a fantasztikus, illetve a sci-fik érdekelnek. Örök kedvenceim a rajzfilmek és az animék, ezek közül bármelyik le tud kötni. Kedvenc hobbim az olvasáson túl a fényképészet.

Önéletrajzom elérhető itt.